Visszhangosítás – 1. rész

A  nyelv csodálatos és sokszínű, majdnem mindenre egy tucatnyi kifejezés áll a rendelkezésünkre. Majdnem mindenre. Sajnálatos kivételt képez a visszhang, ami egyetlen egy szó, és aminek a segítségével önmagában esélytelen kifejezésre juttatni, hogy pontosan milyen típusú visszhangról is beszélünk. Az alap definíció a hagyományos kútba bekiáltós példával írható le a legkönnyebben, amikor a „hahó” megsokszorozódva tér vissza a felszínre. Gyermekek és felnőttek kedvelt játéka, ami a hegyekben is kiélvezhető. Na de ez csak egy, a jelenségek közül. Az is visszhang például, amikor egy templomban vagy hangversenyteremben a kiáltásunk sokáig hallatszik még, és kifejezetten lassan némul el. Bár fizikai értelemben mindkét esetben körülbelül ugyanaz történik, de az agyi receptorok máshogy fordítják a beérkező ingereket. A szoba akusztikában ezt próbáljuk meg irányítani és optimalizálni.

Akkor most jöhet a nyelvújítás?

Valahogy úgy igen. Mert a két jelenség pszicho-akusztikai végeredménye más, ezért aztán elengedhetetlen az új fogalomalkotás. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy erre az akkurátusságra szakmai berkekben van elsősorban szükség, mert a köznapi életben simán belefér a visszhangba, mint kifejezésbe mind a két variáció. Viszont hangtechnikai értelemben lényeges e kettőt elkülöníteni egymástól.

Szóval akkor álljon itt a koncepció: visszhangosítás, hang késleltetés és zengetés. Mégiscsak produktív az anyanyelvünk, mert ezekkel a szavakkal nagyszerűen körülírhatóak az általuk képviselt jelenségek. Konkrétan hozzáértés nélkül is beszédesek a fogalmak, azaz rávilágítanak arra, hogy miről is szólnak. Azért a gyakorlat ennyire egyáltalán nem steril. Ahogy az más területeken is előfordul, az egyes jelenségek átszővik egymást. Tehát például késleltetéssel zengetés és visszhangosítás egyaránt létrehozható.

Mi a helyzet az angollal?

A felvetés jogos, pláne hogy a hangstúdiók többségében angol nyelvű eszközök bukkannak fel, tehát az alap nyelvi ismeretek elsajátítása eleve kikerülhetetlen. Ami még előny ebben a helyzetben, hogy angolul mindkét jelenség kategorikusan elkülöníthető egymástól. Így aztán minden pontosan a helyére kerülhet, félreértések nélkül. Úgyhogy most következzen egy picike nyelvóra. Az echo szó jelentése visszhang. A reverberation, vagy ahogy nagyjából mindenki ismeri és használja, a reverb jelentése egyrészt visszaverődés, másrészt utózengés, visszhangzás, többszörös reflexió, reverberáció. A delay szó jelentése pedig késleltetés.

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy mind a három kifejezés egyetlen jelenséget, a hang megszólalását követő újbóli felcsendülését írja körül. Na jó, de akkor végtére is mi a különbség közöttük? A képlet az egyszer egynél is egyszerűbb, még akkor is, ha most első pillantásra káoszosnak tűnik minden. Szóval igazán az eltérést közöttük háromféle módon mérhetjük: időben, intenzitásban és az ismétlődések számában.

A visszhangok csoportosíthatóak?

Igen. Úgyhogy akkor most megkíséreljük ilyen módon letisztázni ezt a visszhangos kérdést. Az első csapatba azok a visszhangok tartoznak, amelyek esetében a visszaverődések jól elkülönülnek a forráshangtól. Legyen ez az echo. Ide tartoznak azok a késleltető effektek is, amik egy-egy hangszer hangját a zene tempójához igazítva késleltetik. Hivatalosan ez tempo delay néven fut. Ebben az esetben is füllel jól hallgató módon különülnek el egymástól a forráshangok és a késleltetett hangok. Az más kérdés persze, hogy ezen effekteknek nem a visszhangosítás az elsődleges célja, hanem egyfajta zenei megoldás abszolválása.

A másik csoportban a visszhangtól nem különül el a forráshang, hanem azzal egységet alkotva hozza létre a tér érzetét vagy a tér érzetének illúzióját. Ebben a halmazban kap teret és helyet a zengetés és a késleltetés. Vagy ahogy fentebb az angolórán már átvettük a reverb és a delay.

A két gárdát érdemes aszerint is megkülönböztetni egymástól, hogy mire valóak – túl a visszhangosításon persze? Hogy mire gondolunk? Arra, hogy az első csapat eszközeit kreatív szerepet töltenek be elsősorban, azaz mint effektek érvényesülnek. Ezzel szemben a második csoport tagjai  a térbeliség vagy egy adott hangzás megteremtésében jeleskednek, valamint a közbenjárásukkal mélységet is kaphatnak a felvételek, mixek. Tehát a segítségükkel egy újabb dimenzió hozható létre. Izgalmasan hangzik ugye? Az is! Kétségtelenül olyan alkotási folyamatról beszélünk, aminek a végeredményei nos, zenék a füleknek. A tér ilyen formán konkrétan megjelenhet, azaz a hangok tetszés szerinti helyiségekbe, terekbe helyezhetőek.

Érdemes túllátni a hagyományos visszhang dimenzióján?

A fentiekből egyértelműen kiderülhet, hogy nagyon is jó ötlet kicsit belemélyedni a szakmába, mert a visszhangosság kérdése annyira sokrétű és sokoldalú, hogy az bizony megismerésre, sőt mondunk jobbat, megtapasztalásra méltó. Mert bár a szavak viszonylag jól körülhatárolják az egyes kategóriákat, de azért az vitathatatlan tény, hogy a saját élmények a leginkább maradandóak, egyúttal a legbeszédesebbek.

Tényleg egy eddig még csak nem is sejtett dimenzió kapuja tárulhat fel, amin átlépve olyan hangvilág mutatkozhat meg, amiről idáig fogalmunk vagy halvány elképzelésünk sem volt. És itt még nincsen vége, folytatjuk!ű

Következő rész

Felhasznált információk:

https://en.wikipedia.org/wiki/Psychoacousticshttps://en.wikipedia.org/wiki/Sound_localizationhttp://www.peterbremen.com/projects/doublesoundselevation/https://www.youtube.com/watch?v=_H1abPcHFwkhttp://www.physicsclassroom.com/mmedia/waves/er.cfmhttps://en.wikipedia.org/wiki/Reverberationhttp://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/Acoustic/reverb.html